Az erdélyi állásbisztró
blog
április 19.

Munkahely otthon 3.

Három hete megismerhettük Emőkét, Timit és Ádámot, akiknek azóta heti rendszerességgel követjük otthon töltött mindennapjait. Ezen a héten az erdélyi magyar fiatalok azt mesélték el a Jóállásnak, hogy miként telt a karanténhúsvétjuk, mennyire volt nehéz visszatérni a munka mezejére az ünnepek után, mennyi munkájuk akadt az elmúlt bő egy hónapban, valamint azt is megtudtuk, hogy az ortodox húsvét milyen mértékben érinti az életüket.

emoke_3_2 

Emőke az egyedüllét ellenére igyekezett hagyományos elemeket beleszőni az ünnepbe. „Készítettem töltött káposztát, hímeztem tojást, szóval minden adott volt az igazi húsvéthoz. Egyedül a családom és a barátaim jelenléte hiányzott a megszokott húsvétokból” – mesélte el a Jóállásnak a Székelyudvarhelyen élő lány. Áthidaló megoldásként a világhálót használták, amelyen keresztül mind a család férfi tagjai, mind a közeli fiúismerősök is meglocsolták. „Öröm az ürömben, hogy most nem kellett színteret váltanom a hosszúhétvége után, így sokkal könnyebben rázódtam vissza a munkámba” – mesélte keserédes mosollyal talán az egyetlen előnyét a bezártságnak az udvarhelyszéki közgazdász. A munkamennyiség ugyanakkor nem köthető semmilyen formában a jelenlegi helyzethez, az utóbbi időben rengeteg feladatot kellett megoldania. „Itt egy bizonyos ciklikusságot kell kövessünk, amire nincs hatással a karantén. A munkánkat ugyanúgy végezzük, mintha semmi sem történne a külvilágban” – állítja az uniós pályázatokat lebonyolító cég munkavállalója. Bár az országban az intézmények működése leáll az ortodox húsvét okán, Emőkének a különböző teendőit el kell végeznie. „Annyi a különbség, hogy nem kommunikálok a román szervekkel, szabadnapom viszont nincs, mivel a katolikus húsvéthétfőn nem dolgoztam” – magyarázta a jelenlegi állapotot az udvarhelyszéki fiatal.

timi_joga_a_tyukokkal 

Timinek a húsvétja ugyanúgy telt, mint eddig bármikor: szűk családi körben, finom falatokkal, pihenéssel és nagy társasjátékozással. „Egyedül az ételszentelés volt újdonság. Ez úgy történt, hogy mindenki kitette a kapuja elé a kosarát, a plébános autóval végighajtott az úton, és mindegyiket megszentelte. Érdekes volt és nagyon szép” – mesélte a reklámértékesítő, aki Csíkcsicsóban töltötte az ünnepet. Az „egy héten keresztül minden reggel, délben és este főtt tojás sonkával, kolbásszal és friss házikenyérrel” mutatványt végül csak két napig tartotta be, ugyanakkor – nagyon nagy örömére – az idei locsolás elmaradt. „A munkámhoz egyáltalán nem volt nehéz visszatérnem, húsvét után is minden úgy folytatódott, ahogy az elmúlt egy hónapban megszoktam” – mondta Timi a Jóállásnak. Feladatból viszont sokkal kevesebb van, mint a karantén előtti időszakban, aminek fő okai a leállások és a túlélésre való fókuszálás. „Most érthető okokból nem költenek a vállalkozások reklámokra, inkább az alkalmazottakat és számlákat próbálják meg valamilyen úton-módon kifizetni. Bízom benne ugyanakkor, hogy záros határidőn belül ennek vége lesz és minden visszatér a pandémia előtti állapotokhoz” – árulta el reménykedve portálunknak a csíkszéki fiatal. Keleti vallású nemzettársaink ünnepe ugyanakkor nem érinti kötelezettségeit, munkanapjai ugyanolyanok lesznek, mint bármely hétköznap. „Partnereim nagy része amúgy is magyar tulajdonú vállalat, így ha bárki reklámozni szeretne, annak nagyon szívesen felveszem a telefont” – osztotta meg velünk (és potenciális ügyfeleivel) ezt a hasznos információt a székelyföldi lány.

adam_husvetja 

„A karanténhúsvétot szűk körben töltöttem lakótársaimmal, akikkel finomakat ettünk, beszélgettünk, ugyanakkor a pihenésre is jutott időnk” – kezdte mondandóját Ádám. A Kolozsváron élő informatikus családjával csak virtuálisan tudott ünnepelni, de ennek ellenére mindannyian próbálnak pozitívan hozzáállni a jelenlegi helyzethez és arra gondolni, hogy hamarosan minden jó irányba változik. „Az ünnepek után egyáltalán nem volt nehéz visszatérnem a feladataimhoz, hiszen gyakran előfordul, hogy hétvégenként is dolgozom. Bár a lazítás jól esett, de nem tudnám azt mondani, hogy ez a két nap kizökkentett volna a megszokottból” – állítja az erdélyi fiatal, aki szerint ebben annak is szerepe van, hogy ugyanabban a környezetben tölti mindennapjait. Ugyanakkor feladatainak mennyisége sem változott a karantén kezdete óta, sőt, az első két hétben gyakran túlóráznia is kellett. „Ez a cég jellegének is köszönhető, hiszen mi olyan szolgáltatásokat is nyújtunk többek között, amely az egészségügyi biztosításokkal is kapcsolatos. Gondolom nem mondok újat, ha azt állítom, hogy ezek még fontosabbá váltak az elmúlt időben” – állapította meg az okokat a kincses városban tevékenykedő IT-s. Nemzetközi cégről lévén szó a húsvéti szabadnapokat bármelyik ünnep alkalmával felhasználhatják, interjúalanyunk pedig református mivoltának köszönhetően a protestáns ünnepnapokat részesítette előnyben. „Az ortodox húsvét idején dolgozom, ami nem is baj, úgyis csak itthon ülök” – zárta nevetve gondolatait az erdélyi fiatalember.


?>
Slot Gacor 4D Slot Gacor Slot 4d 4d Slot Gacor Hari Ini Slot Gacor Gampang Menang SLOT GACOR 777 Slot Gacor 4D Slot Gacor Hari Ini Slot Gacor Gampang Menang Slot Depo 25 SLOT777 SLOT GACOR 777 SLOT GACOR LOT GACOR HARI INI LOT GACOR GAMPANG MENANG SLOT GACOR 4D SLOT ZEUS SITUS SLOT TOTO SLOT TOTO SLOT GACOR SITUS SLOT GACOR HARI INI SITUS SLOT GACOR GAMPANG MENANG SLOT MAXWIN SITUS SLOT GACOR HARI INI SITUS SLOT GACOR GAMPANG MENANG SLOT GACOR 4D SLOT GACOR SITUS SLOT GACOR SLOT THAILAND SLOT GACOR MAXWIN SLOT GACOR SLOT DEPO 25 DEPO 25 Slot Depo 10K Situs Slot Gacor slot 4d terbaru Slot Gacor 777 slot gacor 777 link slot gacor Slot Gacor Gampang Menang Slot Gacor Hari Ini Slot777 Slot Gacor Slot Gacor 4D Slot 4D Daftar Slot gacor Situs Slot Gacor Slot Gacor Hari Ini Slot Gacor Gampang Menang Slot Gacor 777 Slot Gacor 4D Link Daftar Slot Server Thailand Slot Server Thailand Slot Depo 10K Slot Maxwin Slot Depo 5k Slot Depo Slot Gacor 777 Slot Depo 10k Slot Server Thailand ">toto slot situs toto Slot 4d terbaru 4d slot login toto slot 4d Slot Toto Situs Toto Daftar Situs Toto Slot Gacor Slot Maxwin Slot Gacor 777 Slot Gacor Slot Gacor Hari Ini Slot Depo 25 Slot Depo Slot Server Thailand Slot777 Link Situs Slot Gacor Slot Gacor Slot Gacor 777 Slot Depo 10k Slot Server Thailand slot gacor 4d 4d slot slot 4d slot 4d terbaru slot gacor hari ini slot gacor 777 link slot gacor ">Slot Gacor Gampang Menang Slot Gacor Maxwin slot depo 10k depo 10k situs slot gacor terbaru daftar slot gacor slot gacor hari ini slot gacor 777 slot gacor gampang menang