A kiégés nemcsak a munkavégzés hatékonyságát csökkenti, hanem súlyos mentális és fizikai egészségkárosodást is okozhat. A fokozatosan felépülő, krónikus stressz következtében kialakuló állapot gyakran jár együtt alvászavarokkal, szorongással, depresszióval, sőt akár öngyilkossági gondolatokkal is. Cikkünkben Kanyaró Kinga, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem adjunktusa, pszichológus és tréner segítségével átfogó képet adunk a kiégés folyamatairól, okairól és következményeiről, valamint bemutatjuk, milyen egyéni és szervezeti lépések szükségesek a megelőzéséhez és kezeléséhez.
A munkahelyi kiégés egy krónikus munkahelyi stressz következtében kialakuló pszichológiai állapot, amelyet tartós fizikai és érzelmi kimerültség, a munkával szembeni cinizmus (deperszonalizáció), valamint a csökkent szakmai hatékonyság érzése jellemez. Nem csupán átmeneti fáradtságról vagy stresszről van szó, hanem egy hosszan tartó, fokozatosan kialakuló reakcióról a túlzott és megoldatlan munkahelyi megterhelésekre. A kiégés különféle tünetekben nyilvánul meg, és súlyossága szerint több szintre osztható. A legenyhébb formák csak időnként jelentkező fáradtságérzéssel járnak, míg a legsúlyosabb állapotok már bénító érzelmi és fizikai kimerültséget, depressziót, sőt, akár öngyilkossági gondolatokat is magukban foglalhatnak.
A kiégés okai sokrétűek, és általában a szervezeti és egyéni tényezők együttesére vezethetőek vissza. A túlzott munkaterhek, a kontroll hiánya, az elégtelen vezetői támogatás, valamint a negatív munkahelyi kultúra mind jelentős szerepet játszanak a kiégés kialakulásában. Emellett személyes jellemzők – mint a perfekcionizmus, a túlzott önelvárások vagy a nem megfelelő megküzdési stratégiák – szintén fokozhatják a kiégés kockázatát. A munkahelyi kiégés kialakulásában a kutatások szerint kulcsszerepet játszik a munkakövetelmények és a rendelkezésre álló erőforrások közötti egyensúlyhiány. Az egyik legelfogadottabb elméleti keret, a Munkakövetelmények–Erőforrások modell (JD-R modell) alapján a túlzott terhelés – például időnyomás, érzelmi megterhelés – kimerüléshez, míg az alacsony szintű támogatás és autonómia elidegenedéshez vezet.
Számos vizsgálat megerősítette, hogy a tartósan magas munkaterhelés és a stresszes környezet hozzájárul a krónikus stresszhez, amely hosszú távon kiégéshez vezet. Az ilyen munkakörnyezetek kimerítik az egyéni energiatartalékokat, elősegítve az érzelmi kimerülést és a munka iránti érdektelenség kialakulását.
A kiégéshez nemcsak a túlterheltség, hanem az elégtelen munkahelyi erőforrások is hozzájárulnak. Az alacsony vezetői támogatás, a korlátozott döntési lehetőségek és a szerepelvárások tisztázatlansága megnehezítik a stresszel való megküzdést, különösen a nagy nyomás alatt dolgozó szakmákban, mint az egészségügy.
További tényezők, mint a szerepkonfliktus, a bizonytalan munkaköri elvárások és a kedvezőtlen munkahelyi légkör tovább növelik a kiégés kockázatát. Ezek a tényezők nemcsak az érzelmi kimerülést fokozzák, hanem elősegítik a munkától való eltávolodást és a teljesítmény csökkenését is.
A kiégés tünetei változatosak, de leggyakrabban az érzelmi kimerültség, a deperszonalizáció (a munkával szembeni cinizmus) és a csökkent teljesítményérzés jelenik meg. Gyakori fizikai és mentális tünetek a krónikus fáradtság, a szorongás, az alvászavarok, illetve a csökkenő hatékonyság és termelékenység. Fontos megjegyezni, hogy
a kiégés nem csupán a munkavégzésre van hatással – jelentős következményei vannak a magánéletben is: hatással van a kapcsolatokra, a társas érintkezésekre és az általános mentális egészségre.
A családok és a párok gyakran szenvednek attól, hogy az érintett egyén nem tud teljes értékűen jelen lenni az életükben, ami társas visszahúzódáshoz és fokozott otthoni feszültséghez vezethet.
A kiégésnek, ha nem foglalkozunk vele, súlyos következményei lehetnek. Hosszú távú mentális problémákhoz – például krónikus szorongáshoz és depresszióhoz – vezethet, csökkenti a munkával való elégedettséget, fokozza a munkahelyváltási szándékot, sőt fizikai betegségeket, például szív- és érrendszeri problémákat is okozhat A romlás egyfajta ördögi kört is elindíthat, amelyben az egyén a kedvezőtlen környezetben való megmaradással tovább rontja saját és környezete közérzetét, valamint növeli a hiányzások számát.
A kiégés megelőzése mind az egyén, mind a munkaadó felelőssége. Az egyének számára fontos az öngondoskodás, az egészséges munka–magánélet egyensúly fenntartása, valamint a szociális támogatás keresése. A munkáltatók pedig hozzájárulhatnak a mentálisan egészséges munkahelyi környezethez rugalmas munkarendek biztosításával, a munkaterhek kiegyensúlyozásával, valamint a mentálhigiénés támogatás elérhetővé tételével.
A kiégés kezelése egyéni és szervezeti szinten egyaránt történhet. Az érintettek számára hasznos lehet a pszichoterápia, a tudatos jelenlét gyakorlása, valamint a stresszkezelési technikák alkalmazása. Egy újabb tanulmány a pszichológiai tőke alkalmazását vizsgálta a kiégés kezelésében, illetve megelőzésében. Ez olyan pozitív pszichológiai állpotokat foglal magába, mint az önhatékonyság, optimizmus, remény és reziliencia. A tanulmány célja annak feltárása volt, hogy az egyéni erősségek tudatos alkalmazása hogyan befolyásolják a kiégés mértékét. Eredményképpen azt kapták, hogy azok a munkavállalók, akik rendszeresen alkalmazzák személyes erősségeiket a munkájuk során, alacsonyabb szintű kiégést tapasztalnak. Ezen kívül az is bizonyítást nyert, hogy az imént említett pszichológiai tőke közvetítő szerepet tölt be az erősségek alkalmazása és a kiégés között.
A munkahelyek részéről érdemes támogató környezetet kialakítani, feszültségcsökkentő programokat bevezetni, és ösztönözni a nyílt kommunikációt a munkaterhelésről, hogy a stresszfaktorokat időben felismerjék és kezeljék. Az egyén munkahely váltása abban az esetben lehet megoldás, ha a szervezeti környezet toxikus számára, nincs lehetőség változásra vagy a pszichológiai biztonság helyreállítására.
A munkahelyi kiégés komoly pszichológiai kihívást jelent, amely egyaránt figyelmet igényel az egyén és a szervezet részéről. A kiégés kezelése összetett folyamat, amely mindkét szinten beavatkozást igényel. A szervezeteknek törekedniük kell a támogató munkakörnyezet kialakítására, míg az egyéneknek fontos saját mentális egészségük megőrzése érdekében aktív lépéseket tenniük. A két szint összehangolt működése elengedhetetlen a kiégés hatékony kezeléséhez és természtesen megelőzéséhez.
Felhasznált szakirodalom
