Nem tudatosan HR-es szemmel néztem meg a minap egy színdarabot, ami több szempontból is megfogott. Többek között a következő kulcsszavak ugrottak be: csapat, szervezés és delegálás, mentorálás, bizalom, vezető. És mindez egy tiniknek szóló darabban.
Nemcsak gyerekként, hanem felnőttként is a különböző logikai, az építő-, a készségfejlesztő, a szórakoztató vagy éppen a szerepjátékok segítenek megérteni a nagy dolgoknak vélt történéseket. Ezek a játékok többnyire teljesen egyszerűek, csak hajlamosak vagyunk elkomplikálni. Ehhez még az is hozzájön, hogy rongyossá használjuk a csapatot mint fogalmat. Már-már tartalomtól kiürül, elcsépelt fogalom lehet belőle. Főleg, ha azt külső hatásra akarják felépíteni. Például, mint amikor a felnőttek a gyerekek helyett találják ki, hogy mit játszanak, aztán pedig csodálkoznak, hogy a kicsik nem élvezik önfeledten az egészet. Miért is nem tud ez ösztönösen, magától működni? Mert mindent bele szeretnénk gyömöszölni az egészbe, csakhogy éppen a kényszer miatt nem játékos könnyedséggel kezeljük a helyzetet. A tapasztalat viszont azt mutatja, hogy akkor fejlődhet a dolog jó irányba, ha a csapat maga jön rá a dolgokra, a megoldásokra. Vagyis nem kell mindent túlmagyarázni, túlságosan befolyásolni. Legfeljebb annyi fér bele az irányítási kísérletek sorába, hogy elindítjuk a folyamatot – akár egy utólag fondorlatosnak tűnő csellel –, és hagyjuk a gyerekeket, avagy a csapatot, hogy saját módján keressen és találjon megoldást.
A Pál utcai fiúknak nem mondta senki, hogy mit és hogyan csináljanak, hanem önállóan, saját felelősségükre vitték véghez a haditervet. Ehhez egy Boka is kellett, aki mutatta, hogy merre az arra. Fel is merül a kérdés, hogy tényleg, milyen az, amikor a team választ magának vezetőt? Ez máris egy másik kérdést szül: jobban elfogadnánk vezetőnknek azt az embert, akit mi szavaztunk meg felettesünknek? Erről ugyan nem vagyok meggyőződve, hiszen van negatív és pozitív példa is erre. A színpadon azonban így történt, vezért választottak, akit elfogadott a csapat, onnantól pedig minden az ő instrukciója alapján működött. De ő ezért le is tett valamit a grundra!
Ennyi az egész. Kell egy grund, amire büszkék vagyunk, ami a miénk. Legyen egy Boka aki mutatja az utat, kell még gitt és elegendő testnedv (nyál), meg farakás a nehéz időkre.
A grund legyen behatárolt, vagy engedjünk teret másoknak is? Ez helyzettől és embertől is függ. Vannak, akiknek kell a kerítés a grund körül, de azt is el kell fogadni, hogy másokat ellenben korlátoznak a keretek. Fontos az is, hogy a gittegylet ismerje a játékszabályokat, amelyek világosak és egyértelműek, a csapattagok bízzanak egymásban és vezetőjükben, és akkor a gitt nem szárad meg. Kellenek a nemecsekek is, hiszen mentorálásuk, fejlődésük révén tanul a vezető is, sőt, általa teljesedik ki. De ehhez kellő hajlandóság és alázat is szükséges. A bizalom, a támogatás, a fejlődés lehetősége korlátokat tép szét és katalizátor lesz a motivációban, a kisbetűs nemecsekből nagybetűs Nemecsek lesz. Csak nem mindegy, hogy ez a fordulópont mikor következik be, mert a lelkesedés lángja idővel pislákolni kezd, vagy tán ki is alszik.
Ha a fentiek jól működnek, akkor lesz eredmény, lesz jó csapat a végén. És akkor nyilván nem marad el a jól megérdemelt taps.
